Pusztai Liza

A kezdetekben nagyon sok sportágat kipróbáltam, így a teniszt, úszást, tornát, de egyik sem fogott meg igazán. Anyukám ajánlására vettem először a kezembe kardot, és azonnal úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyem, a lelkesedésem pedig azóta is töretlen.

Már hét éve a szenvedélyem ez a sport, ám mivel a vívásnál kifejezetten fontos az alapok elsajátítása, és ez több évig is tarthat, három éve versenyzem rendszeresen. Büszke vagyok arra, hogy 15 éves koromra 15-szörös magyar bajnok, 2-szeres Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes lehetek, ráadásul az idényt világranglista elsőként zártam a korosztályomban. A legbüszkébb mégis arra az eredményemre vagyok, amit most értem el: a bulgáriai világkupán junior korosztályban, 20 éveseket magam mögé utasítva tudtam ezüstérmet szerezni.

Anyukám és a barátaim is a kezdetektől fogva támogatnak, ami sokat jelent számomra. Most kezdtem el a középiskolát, ahol sportosztályba járok, így velem együtt az összes osztálytársam űz valamilyen sportot, ezért nagyon jól érzem magam ebben a közegben. A hétköznap délutánjaim mindig edzéssel telnek, napi 4 órát gyakorlok ahhoz, hogy a hétvégi versenyeken a legjobb formámat hozhassam.

A sikerélmények és szép eredmények mellett a példaképeim is motiválnak, ilyen például Cristiano Ronaldo, akire már régóta felnézek, mert rengeteget tett azért, hogy eljuthasson oda, ahol most tart, és az ő életében is a sport játssza a legfontosabb szerepet.

A jövőben nemcsak többszörös Európa-bajnok és világbajnok, de olimpiai bajnok is szeretnék lenni. Azért jelentkeztem a Szentkirályi Tehetségprogramba, hogy a céljaimat megvalósíthassam. A támogatásból nemzetközi versenyeken szeretnék indulni, hogy rutint szerezhessek abban is, hogy akkor hozzam a legjobb formám, mikor a legnagyobb szükség van rá, valamint felszerelést is vásárolnék, ami a további fejlődésemhez elengedhetetlen.

Kiemelkedő eredményei az elmúlt három évben:
2016. Európa Bajnokság, egyéni 1. hely, kadett korosztály
2016. Európa Bajnokság, csapat 1. hely, kadett korosztály
2016. Világbajnokság, egyéni 3. hely, kadett korosztály

Kedves Játékosaink!

A szavazás és a nyereményjáték 2018. január 31.-én éjfélkor lezárult. A nyerteseket Facebook üzenetben értesítjük. Szavazataitokat és tippjeiteket tehetségeink nevében is köszönjük.